A kimagasló első negyedéves felfutás után normalizálódott az ingatlanpiac aktivitása áprilisban, a Duna House adatai szerint 13 511 darab adásvétel zajlott áprilisban, ami továbbra is aktív piacot jelent - közölte a vállalat csütörtökön
A tranzakciószám a szakértők szerint azt mutatja, hogy nem volt jelentős visszaesés az erős évkezdés után.
Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak, akárcsak vidéken, ahol szintén a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett be - derül ki a GKI és a Masterplast közös márciusi lakáspiaci felméréséből.
Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben, jelezve, hogy csakúgy mint az Egyesült Államokban, Európában sem vetette vissza a koronavírus-járvány a lakások iránti keresletet.
Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) jelentése szerint az Európai Unió egészében 5,2 százalékkal, az euróövezetben pedig 4,9 százalékkal nőttek a lakásárak éves összehasonlításban a tavalyi harmadik negyedévben, csakúgy mint a második negyedévben.
A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek. A bejelentett kormányzati ösztönző intézkedések hatására a következő egy évben a magyar lakásállomány csaknem 14 százalékán végezhetnek fejújítási, korszerűsítési munkákat - derül ki a GKI és a Masterplast legfrissebb, közös reprezentatív kutatásából.
A kormány demográfiai programjának támogatását, az építőipar helyzetbe hozását célozza az új otthonteremtési és -felújítási intézkedéscsomag, amely várhatóan érdemi lendületet adhat a lakásépítési és -felújítási piacnak a GKI és a Masterplast közös kutatása szerint: az építésnél akár 20, a felújításnál 50 százalékkal javíthatják a piac növekedését az intézkedések.
A kiadó lakások bérleti díjának alakulását bemutató KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint augusztusban 6,4 százalékos volt a díjak csökkenése éves összevetésben - közölte az ingatlan.com kedden közzétett elemzésében.
Az ingatlanközvetítő portál összefoglalója szerint a magyar albérletpiacon a bérlők vannak kedvezőbb helyzetben, a bérleti díjak pedig tovább csökkennek.
- Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac, a hatodik hónapban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11 069-cet, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez; a Duna House becslése szerint a hatodik hónapban 60-65 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt folyósítottak a pénzintézetek.
Az albérletpiacon július 23-a, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után nagy roham várható, a piaci szereplők körében azonban a koronavírus-járvány miatt bizonytalanság érezhető, eközben a turistáknak bérbeadott lakások is megjelentek a hosszú távú albérletpiacon, mindezek együtt az árak csökkenéséhez vezettek - közölték a lakáspiaci szakértők
A befektetői környezet az elmúlt hónapokban átformálódott. A felgyorsuló infláció miatt a MÁP+nevű szuperállampapír hozama már nem olyan vonzó. A márciusi tőzsdei zuhanás, majd az azóta tapasztalható volatilitás sok befektetőt elbizonytalanított. Ilyen esetekben az ingatlan, mint befektetés fel szokott értékelődni.