A társasházaknál a közgyűlés úgy(is) határozhat, hogy a bankszámla feletti rendelkezési jogot a megválasztott közös képviselő ne egyedül gyakorolja. A bankszámla megnyitásával kapcsolatos döntés arról szól, hogy a megválasztott közös képviselő melyik pénzintézetnél és milyen számlát nyisson a közösség nevében és javára. A bankszámla feletti rendelkezési jog és az ezzel kapcsolatos ügyintézés ezért a közös képviselő alapvető feladatai közé tartozik.
A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (továbbiakban: Pftv.) alapján fizetési számlát a pénzforgalmi szolgáltató akkor nyithat, ha a pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett – a jogi formájára vonatkozó előírások szerint – a létrejöttére, illetve nyilvántartásba vételére vonatkozó okmányokat, iratokat bemutatta. A fizetési számla megnyitásának tehát a feltétele a társasháznak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése és a közös képviselő megválasztása.
Cseppet sem mellékesen jelzem, hogy a pénzintézet azt nem vizsgálhatja, hogy a közös képviselő megválasztására a jogszabályoknak megfelelően került-e sor, és azt sem, hogy az őt megválasztó közgyűlési határozat érvényes-e? A bankot nem illeti meg az a jog, hogy a közgyűlés összehívásának általa vélt szabálytalansága, a közgyűlés által meghozott döntés jogszerűsége megíté
A számlatulajdonos közösség a közös képviselő mellett más(ok)nak is adhat felhatalmazást a számla feletti rendelkezési jogosultság gyakorlására. Az ilyen személy bejelentési, illetve rendelkezési jogosultságát abban az esetben gyakorolhatja, ha a megválasztását, valamint aláírását hitelt érdemlő módon igazolja. A megválasztásról szóló közgyűlési határozatba bele kell fogalmazni az érintett személyazonosító adatait, amely alapján őt a pénzintézet azonosítani tudja.
Ha a közgyűlés úgy határoz, hogy a bankszámla feletti rendelkezéshez, jogosultkénti eljáráshoz együttes (kettős) aláírás szükséges, abban az esetben az egyik aláíró minden esetben a mindenkori közös képviselő, míg a másik személy a társasházi tulajdonközösség tagjai közül kerül kiválasztásra. (Sokhelyütt a számvizsgáló bizottság egyik tagját választják meg, nem észrevéve , hogy a végrehajtásban jogosult közreműködő és az ő munkáját ellenőrző számvizsgáló bizottsági tag nem lehet ugyanaz a személy!)
A pénzeszközökhöz való hozzáféréshez, azokkal való rendelkezéshez a közös képviselő rendelkezési jogának érvényes gyakorlásához a társasház részéről a kijelölt személy aláírása (netbanknál, elektronikus ügyintézésnél hozzájárulása) is szükséges. De hogyan értelmezhető ez az aláírási jog?
Döntési jognak minősül, vagy inkább egy ellenőrzési feladattal azonosítható?
A közös képviselő feladata
A közös képviselő, mint a társasház (közösség) törvényes képviselőjének bankszámla feletti rendelkezési joga nem vitatható. Az adminisztratív feladatai közé sorolható a bankszámla, és ha van pénztár, akkor annak a kezelése. Ő jogosult a közösségetképviselni mindenki felé, így neki kell azokat a kifizetéseket is teljesítenie, amelynek a közösség (társasház) a kötelezettje. Ha valamilyen feladatot a törvény a közös képviselőre telepít, abból az következik, hogy az adott feladatot kizárólag a közös képviselet láthatja el jogszerűen, az másra nem ruházható át.
A képviseleti jogából fakadóan és hatáskörében eljárva ő hajtja végre a közgyűlési határozatokat, ő rendeli meg a munkát, ő ellenőrzi a teljesítést, ő állítja ki a teljesítésről szóló igazolást és ő fizeti ki az ellenszolgáltatást, a közművek díjait is. Ehhez a kifizetéshez utólagosan más engedélye, hozzájárulása nem szükséges, annak alapja a közgyűlés döntése és a törvény előírása. Amennyiben a hatáskörén kívül jár el, abban az esetben a felelősség az övé.
A Thtv. 28. § (1) bekezdés c) pont szerinti kötelezettségvállalás (a jóváhagyott éves költségvetés terhére szabályszerűen megtett jognyilatkozat, amely jövőbeni fizetési, szolgáltatási kötelezettséggel jár) végrehajtása is a közös képviselő feladata. Ilyen különösen a foglalkoztatásra irányuló egyéb (megbízási, vállalkozási) jogviszony létesítése a társasház nevében; áru, szolgáltatás megrendelése; szerződés megkötése a társasház nevében; minden más, fizetési és ellenszolgáltatási kötelezettséggel járó szerződés (közmű, közszolgáltatás); bevétel megszerzésére irányuló pénzügyi kihatású intézkedés (bérleti díj beszedése), stb.
A közös képviselőnek a kifizetés teljesítésének elrendelése előtt az okmányok alapján ellenőriznie, igazolnia kell azok jogosultságát, összegszerűségét, a szerződés, megrendelés, megállapodás teljesítését. Az ő feladata az utalványozás, amely nem más, mint a kifizetés írásbeli elrendelése.
A közös képviselő fogja tehát indítani a kifizetést, de mivel ő is ember, így ő is hibázhat.
Ezt hivatott kiszűrni a második aláírónak kiválasztott személy,aki nem rendelkezik a kifizetésekről, nem hoz ezzel kapcsolatos döntést, csak ellenőrzi azok helyességét, hogy az esetleges hibák időben kiderüljenek.
A második aláíró feladata
Amelyik társasházban második aláíróként kijelölnek valakit, általában nem szabályozzák ennek a személynek a tevékenységét. Ez pedig kardinális kérdés, hiszen az aláírás önmagában egy adminisztratív dolog csupán, de a vele járó felelősség már más kérdés és vissza is lehet élni a helyzettel.
A négy szem elve olyan elv, amely szerint egy adott műveletet annak végrehajtása előtt legalább két személynek „látnia" kell. E, javítja az átláthatóságot, továbbá megnehezíti az önállóan cselekvő személy számára a közösség megkárosítását.
A második banki aláíró a kifizetéseket nem tagadhatja meg, ha az összeg és az adatok megegyeznek a számlán szereplő összeggel és adatokkal.
A második banki aláírónaknem feladata a teljesítés mennyiségének és minőségének ellenőrzése sem, nem vehetiát a közös képviselő feladatait sem.
Ez a fajta kettős kontroll a téves utalások, a hiányos számlák, a teljesítés nélküli kifizetések elleni védekezés eszköze.
Abban az esetben, ha az aláíró mindent rendben talált, az aláírást nem tagadhatja meg.
Ami biztosan nem a második aláíró feladata
Az együttes (kettős) aláírás esetén a második aláírónak semmilyen döntési jogköre nincs.
Nem az ő dolga a vállalkozóval megegyezni, őt elszámoltatni, a munkát átvenni, a minőséget és mennyiséget, a teljesítést ellenőrizni. Nem második közös képviselőként
funkcionál.
Ezek pedig a közös képviselő feladatai, hiszen a társasház nevében csakis és kizárólag ő jogosult harmadik személyek felé eljárni, érvényes és joghatályos jognyilatkozatot tenni.
H.I.