- Lassult a drágulás üteme a vidéki újépítésű ingatlanok piacán; a 25 megyei jogú városban 263 projektben 6200 lakás épül, átlagosan 975 ezer forintos négyzetméteráron - közölte az Otthon Centrum.
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a közleményben kifejtette, hogy az - újépítésű lakások - átlagára ugyan 19 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az első negyedévhez képest már mindössze 2,9 százalékkal emelkedett az átlagos négyzetméterár. Utoljára két évvel ezelőtt fordult elő, hogy a negyedéves árváltozás ennél kisebb volumenű volt - tette hozzá.
Továbbra is Sopron a legdrágább vidéki város, a négyzetméterenkénti 1,36 millió forintos átlagérték a fővárosihoz közelít. Ezzel tovább növelte árelőnyét Debrecennel szemben, ahol 1,11 millió forint az átlag. Az egymilliós lélektani határt még Veszprém (1,04) és Szeged (1,02) lépte át az újépítésű lakások piacán.
A szakember arról is beszámolt, hogy a kínálati négyzetméterár az összes városban meghaladta a félmillió forintot. A legolcsóbbnak számító Békéscsabán is 605 ezer forintért kínálják az újépítésű lakások négyzetméterét, míg Hódmezővásárhelyen 700 ezer forint az átlag.
A legtöbb projekt továbbra is Debrecenben épül (47), amelyet Szeged (31), majd Pécs (24) követ. Utánuk a 100 ezer főnél népesebb városok sorában Győr, Kecskemét, Nyíregyháza, Székesfehérvár a sorrend. A kisebb városokban - Hódmezővásárhelyen és Szekszárdon - lényegében megállt a lakóparkok, társasházak építése. Esztergomban, Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív társasházi lakóprojekt.
Az épülő lakások számában Szeged áll a dobogó legfelső fokán 939 lakással, míg Debrecen a második 754-gyel. A harmadik helyre egy több száz lakásos beruházás révén Nyíregyháza jött fel, 650 új építésű lakással - írta összefoglalójában az Otthon Centrum.