Láttak már olyan udvaros társasházat, ahol a tulajdonosok nem használhatják az udvart, legfeljebb átmehetnek rajta? Hogy a valóság még hihetetlenebb legyen, az udvar fenntartásának javításának költségei viszont a tulajdonosokat terheli.
Egy korábbi bejegyzésben már megírtam: van, ahol a beruházó az alapító okirat egy eldugott pontjában „hozzárendelte" az udvari parkolók használati jogát egy néhány négyzetméteres raktárhoz. "Véletlenül" ez a raktár a beruházó tulajdonában maradt, a tulajdonosok pedig nem tudnak parkolni a saját udvarukon.
Most is minden úgy van, ahogy évekkel ezelőtt. Azzal a különbséggel, hogy a társasház közgyűlése kétszer is úgy döntött, hogy az udvar fenntartási költségeinek fedezetére (hóeltakarítás, az udvari vízgyűjtő rendszer, a nagykapu karbantartása, felújítása) használati díjat vezet be.
A közgyűlési határozatot a beruházó, a raktár tulajdonosa a bíróságon megtámadta, s a pert megnyerte: a közgyűlési határozatot eltörölte a bíróság. Eddig kétszer.
Ismét jelzem: hiába van verseny a piacon, s tolonganak a vevők, az alapító okirat (földhivatalban kikért) példányának elolvasása nélkül senki ne vegyen lakást.
Hajdu István