Továbbra is sokan hiányoznak a közgyűlésekről, a társasházi tulajdonosok harmada nem vesz részt a döntéshozatalban, a tulajdonosi szemlélet náluk csak a lakás küszöbéig ér, holott az épület állapota a lakások értékére is hatással van. Nagy kihívás a közös felújítási döntések meghozatala, és még nagyobb a megfelelő kivitelezők megtalálása, akik jó előre és megfelelően dokumentált árajánlatot tudnak és akarnak adni – hangzott el a THT Jogok, kötelességek és pénzügyek a társasházakban és az ingatlanpiacon című évindító konferenciáján.
A társasházak legnagyobb kihívásai közé tartozik 2024-ben a megfelelő építőipari kivitelezők felkutatása és a tulajdonosi szemlélet erősítése, ugyanis még mindig sokan nem vesznek részt a döntésekben – derült ki a XIV. Közös Képviselők Napján végzett társasházkezelői felmérés eredményeinek ismertetésén.
„A társasházi konfliktusok jellemzője, hogy jellemzően nem a társasházkezelők és tulajdonosok vitája, hanem tulajdonos és tulajdonos konfliktusa" összegezték a felmérés tapasztalatait.
A tapasztalatok szerint erős bázis a számvizsgálókkal való együttműködés, akik nagyon hasznos és fontos szellemi tőkét jelentenek a közös képviselőnek és a társasháznak is. A társasházkezelők beszámolói szerint a munkaidő 30 százalékát a lakókkal való kommunikáció teszi ki, 2 százalék alá csökkent a nyomtatott levelek aránya a kommunikációban, és 56 százalékra nőtt az e-maileké, 25 százalék a telefonos és 11 százalék a személyes megkeresés.
A társasházi megtakarításokkal kapcsolatban a magas infláció idején kiemelten fontos feladat volt, és továbbra is az a tőke növelése, az államkincstári megtakarítási lehetőségekkel sok társasház élt tavaly és most is, a kincstárjegyben kamatoztatták a lakóközösségek pénzét.
A tulajdonosi szemlélet fejlesztése azonban még mindig komoly kihívás, már az is, hogy egyáltalán legyen, és hogy ne a lakás küszöbénél, hanem a ház kapujánál kezdődjön. Nem független ettől, hogy jó néhány társasház eljut az avulásban a krízispontig, amikor már a hatósági eljárások mentén történnek a szükséges karbantartási beavatkozások az épület kiürítésének veszélye mellett.
Pozitív tendencia, hogy a közösköltség-befizetések zömében időben történnek,a havi értesítések miatt a fizetési morál nagyot javult, a befizetések jellemzően átutalással érkeznek, a postai csekkes fizetés és a házipénztár kiszorulóban van.
A felújítások támogatottsága
Elfogyott a tartalék a lakosságnál, emiatt egyre több gond van a felújítások elfogadásával –
Meglepő helyzetet tükröz a közös képviselők beszámolója, miszerint
a tulajdonosok 32 százaléka egyáltalán nem vesz részt a döntéshozatalban,
27 százalék általában támogatja a szükséges felújításokat,
18 százalék élethelyzetétől függően, de inkább támogatja,
8 százalék bizonytalan és
van az a 15 százalék, aki elvből vagy azért, mert belátható időn belül költözni készül, ellenzi a beruházásokat.
A felújítások ellenzői öngólt lőnek, hiszen a ház állapota a lakások értékére is hatással van.
A lakásbiztosítási kampányidőszakban forró téma a társasházi biztosítások áttekintése, nagyon sok ugyanis az alulbiztosított épület, ahol a régi négyzetméterárakon felejtették a kalkulációt. A régóta, változtatások nélkül ketyegő biztosítások veszélye, hogy káresemények esetén nem várható megfelelő volumenű kártérítés.
A káresemények kezelésével a közös képviselők többnyire elégedettek, könnyen és gyorsan lezajlanak, de figyelni kell a magas kárhányadra, mert ha sok esemény történik, a biztosító felmondja a szerződést, vagy felemeli a díjat. Figyelni kell a záradékokra, az avulási károk kizárására is – figyelmeztetett a szakértő.
Mi a legnagyobb kihívás a társasházak számára?
Továbbra is a legnagyobb kihívás a megfelelő minőségű munkát végző építőipari szakemberek megtalálása, akik a társasházak számára is szolgáltatnak, megfelelően dokumentáltan és jó előre adnak árajánlatot, és megvárják a társasházak döntési folyamatát. Sok kivitelező ugyanis eleve nem szerződik társasházakkal a lassú döntési folyamatok miatt.
Forrás:vg.hu