Az egyetemisták körében népszerű fővárosi kerületekben 2-4 éves bérlés helyett érdemesebb lehet lakást vásárolni - derült ki a Takarék Index friss elemzéséből.
A bérleti díjak, a lakásárak és a tartózkodás tervezett időtartama alapján számolt úgynevezett fedezeti időtáv - amely megmutatja, legalább mennyi idő után érdemesebb megvenni, mint kibérelni egy lakást - az index készítői által vizsgált budapesti kerületekben 1,8-6 év közötti.
V
A vidéki nagy egyetemi városokban rövidebb idő alatt is meghaladhatják a bérlés költségei a vásárlásét. Győrben 2,6 év, Debrecenben 2,5 év után jobban megéri megvenni az ingatlant, míg Pécsen már 1,9 év után.
A Takarék Csoport felméréséből az is kiderült, hogy a fővárosi egyetemek és főiskolák közelében tavaly 406-824 ezer forint közötti négyzetméteráron lehetett lakást venni. Ennél jóval alacsonyabbak az árak a legnagyobb egyetemi kampuszoknak helyet adó vidéki városokban: Gödöllőn négyzetméterenként 330 ezer forint, Győrben, Debrecenben 300 ezer forint feletti volt az átlagár tavaly,
Az egyetemi központok közül a legolcsóbban Miskolcon lehet lakást vásárolni, ahol valamivel 170 ezer forint felett mozgott az átlagos négyzetméterár 2018-ban.