Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az OTP Jelzálogbank statisztikája alapján az idén 750 ezer forint, jövőre pedig 850 ezer forint körül alakulhat - közölte a cég kedden.
Ugyanakkor megjegyezték, hogy a főváros I., II., V. és a XII. kerületében az új lakások átlagos négyzetméterára már most meghaladja az egymillió forintot, és egy-két éven belül a város más részein is általánossá válhat ez az árfekvés. Példaként a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI., illetve a III. és a XIII. kerületet említették. A vevők és a beruházók körében továbbra is a XIII. kerület a legnépszerűbb, ezt támasztja alá, hogy tavaly a fővárosban átadott 6400 új építésű lakás 20 százaléka itt helyezkedett el. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint idén 13 500 új lakás átadása várható, amelyek csaknem egyharmada a XIII. kerületben épül.
A dobogó második fokán a XI. kerület áll, ahol 2018-ban 1300 lakást adtak el, idén pedig 2700 átadása várható.
Közölték, tavaly több mint 8400 új társasházi lakást adtak el Budapesten, ami ugyan néhány száz darabbal elmarad az előző év eredményétől, azonban a 2018. novemberi áfa-bejelentésnek köszönhetően idén is maradhatnak a már-már válság előtti keresleti szintek. A kormány 2018. novemberi döntése értelmében azon projektek lakásait, amelyekre 2018. november 1. előtt jogerős építési engedélyt szereztek, 2023. végéig 5 százalékos áfával lehet értékesíteni.
A közlemény idézte Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank vezető elemzőjét, aki kifejtette, hogy a következő időszakban, amikor együtt él a kétféle áfaszint, a 27 százalékos áfával terhelt lakások nettó árát még elfogadható nyereséget hozó szintre csökkenthetik a fejlesztők, miközben az 5 százalékos áfával kínált lakásokét vélhetően megemelik az érintett beruházók.
Így a jelenlegihez képest emelkedő árszinttel kell számolni, de az 5 és a 27 százalékos áfa-tartalom közötti eltérésből adódó nagyjából 21 százalékosnál kisebb mértékben - tette hozzá az elemző.