Jelentősen változott az idén a magyarországi ingatlanpiac, amelyet továbbra is alapvetően befolyásol a fővárosi lakáspiac, s bár a Duna House szerint a népszerűségi lista nem változott sokat, a fővárosi kereslet volumene azonban jelentősen, közel 20 százalékkal csökkent az idén.
A csökkenés ellenére az árakban még nem volt jelentős változás és összességében még mindig aktív a budapesti ingatlanpiac.
A cég szerint a társaság szakemberei több érdekességgel találkoztak 2019-ben: míg 2018-ban még 6 millió forintért is lehetett lakást találni, az idén a fővárosban már minimum 7-7,5 millió forintot kellett fizetni a legolcsóbb ingatlanokért, igaz, ennyiért már több kerületben, például a 7. és 8. kerületben is lehetett lakást venni.
A legtöbb esetben felújításra szoruló kis lakásokat, vagy régebbi házat lehetett ezért az árért kapni, amire nagy valószínűséggel bőven kellett még költenie az új tulajdonosnak. A skála másik oldalán is van miből válogatni, jó néhány 300 millió forint körüli adás-vétel zajlott 2019-ben, a legdrágább ház a budai oldalon több mint 600 millió forintért cserélt tulajdonost.
A teljes piacot nézve kiderül, hogy a fővárosban az átlagos négyzetméterár 576 ezer forint volt, amihez 41 millió forintos lakásár kapcsolódott - közölték és hozzátették, hogy Budapesten a legtöbben még mindig Angyalföldön keresik új otthonunkat, az ingatlankeresők közel 18 százaléka ebben a kerületben szeretne ingatlant vásárolni, amelyet kis lemaradással Zugló követ. A dobogó harmadik fokán a legnépszerűbb budai lokációk a 2. és a 11. kerület szerepel.
Az idén az adás-vételek 1 százalékát tették ki a 25 négyzetméter alatti minigarzonok, amelyek közül egy 12. kerületi nyerte el idén a legkisebb budapesti lakás címet a mindössze 10 négyzetméterével. A rendkívül jó elhelyezkedésének köszönhetően azonban ezért a lakásért is több mint 12 millió forintot fizetett az új tulajdonosa.
A családi házak közül a legnagyobbat a 16. kerületben vették meg, a 9 szobás villaépület több mint 600 négyzetméter, 3 konyhával és 4 fürdőszobával rendelkezik, és közel 300 millió forintért cserélt tulajdonost.