A ingatlanpiaci szereplők továbbra is optimisták, derűlátásuk a korábbihoz képest még tovább emelkedett, ez alapján arra lehet számítani, hogy az ingatlanpiaci fellendülés töretlen marad - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében.
A GKI a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság következő egy évre vonatkozó ingatlanpiaci terveit és kilátásait térképezte fel. A harmadik negyedévi vizsgálatban 110 ingatlanokkal foglalkozó cég és 1164 vállalat vett részt, a lakossági reprezentatív minta 1000 emberből állt.
A felmérés szerint a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások az egy negyedévvel korábbihoz képest jelentősen élénkültek. Júliushoz képest ugyan azoknak a körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót nem történt változás, de a valószínű szándékú körben 27 százalékpontos növekedés következett be.
A lakossági kilátások meghaladták 10 éves csúcsukat. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően erősödtek az egy negyedévvel ezelőttihez képest. A valószínű körben 24, a biztos szándékú körben 22 százalékpontos volt a bővülés.
A lakásárak növekedésére várhatóan a közeljövőben is számítani lehet. A felmérés alapján a használt lakásoknál a következő egy évben 2-5 százalék közötti áremelkedés valószínű, az új építésű lakások árai pedig 2-3 százalékkal emelkedhetnek.